Ha sokáig szeretnénk gyönyörködni egy ezüst ékszerben, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogyan is tisztítsuk helyesen ékszerünket. Az ezüst ékszer tisztítása nem egy bonyolult feladat.
Azt bizonyára mindenki tudja, hogy az ezüst feketedik. Sokan azért idegenkednek tőle, mert úgy gondolják, hogy otthon nem tudnak a tisztításával megbirkózni. Az ezüst feketedése természetes folyamat, annak köszönhető, hogy az ezüstben található ötvöző fémek könnyen szulfidálódnak, azaz a levegővel érintkezve kémia reakció következik be. A kémiai reakció hatására az ezüst felületén egy vékony réteg képződik, ez a szulfidréteg. A közhiedelemmel ellentétben az ezüst nem oxidálódik, ahogyan sokan mondják, hanem szulfidálódik .
Az ezüst ékszereket általában nem színezüstből, hanem ezüstből és valamilyen ötvöző anyagból készítik, ez által válik megmunkálhatóvá és formázhatóvá. A színezüst és ezüst különbségéről ebben a posztban olvashatsz: https://www.veronikavallus.com/sterling-ezust-vagy-szinezust-van-kulonbseg/

Tehát ott van az a vékony fekete réteg, mit kezdjünk vele?

Először is próbáljuk megelőzni a réteg kialakulását:

  • Ne hordjuk strandon, fürdőben, nedves körülmények között!
  • Lehetőleg kerüljük el, hogy kémiai anyagokkal érintkezzen, például hajlakkal, krémekkel, parfümmel!
  • Ne tároljuk szabad levegőn!

Minél gyakrabban hordjuk ékszerünket, annál inkább megtartja fényességét. Ha ritkábban szeretnénk használni, akkor tegyük bele egy önzáró nejlon tasakba, amely megakadályozza a levegővel való érintkezést, így tovább marad fényes és csillogó.

Aki a fentiekkel ellentétben azt szeretné, hogy ezüst ékszere patinásabb, kicsit feketébb legyen, arra is van lehetőség: https://www.v-pearl.hu/forum/ezust-antikolasa.aspx

Az ezüst ékszer tisztítása – módszerek

  • Első lépésként vizsgáljuk meg a tisztítandó ékszert. Nézzük meg a felületét, a simaságát, vagy mintázatát. Ha valamilyen kő, vagy drágakő van benne, akkor vizsgáljuk meg a foglalás módját.
  • A ragasztott köveket nem érheti nedvesség! A gyöngyöt, türkizt gyakran csak beragasztják a kialakított formába, ezeknél a ragasztóanyag megpuhulhat, eleresztheti a követ.
  • Enyhe mosogatószerrel és finom kefével, puha fogkefével távolítsuk el az esetleges szennyeződéseket az ezüst ékszerről, hacsak nem ragasztott kövekkel van dolgunk, mint ahogyan azt fentebb már említettem.

A drágakövek is több kategóriába sorolhatóak keménységük szerint. Az ékszer felületének tisztítása, dörzsölése közben erre is figyelemmel kell lennünk. Íme, néhány példa a teljesség igénye nélkül:
kemény drágakövek: gyémánt, zafír, rubin…
puha drágakövek: topáz, kvarc, gránát, turmalin, peridot…
nagyon puha drágakövek: opál, borostyán, türkiz…

Most pedig következzenek a különböző módszerek.

  • Az egyszerűbb ezüst felületeket átdörzsölhetjük és kifényesíthetjük egy puha ronggyal. Kaphatóak kifejezetten ezüstre való tisztító kendők is, amelyek különleges anyaggal vannak átitatva és könnyedén leszedik a fekete réteget. Figyeljünk arra, hogy a drágakövek felületét kerüljük el.
  • Használhatunk speciálisan ezüst tisztítására kifejlesztett ezüsttisztító folyadékot. A drágakövek felületét ebben az esetben is kerüljük el. Ne használjunk fogkrémet, vagy súrolószert, mert az ezüst felületén karcolásnyomokat hagynak!
  • Keverjünk össze szódabikarbónát vízzel, egy lágy pasztaszerű sűrűséget kell elérnünk. Ezt a pasztát egy fogkefére téve finoman dörzsölgessük át a tisztítandó felületet, majd öblítsük le és szárítsuk meg.
  • Az ezüst ékszer tisztítása egyik leghatásosabb módja, egy bevált házi praktika a sós, szódabikarbonátos, alufóliás módszer. Béleljünk ki egy üvegtálat alufóliával. Tegyük bele az ezüst ékszert, majd öntsünk rá egy kanál sót és két-három kanál szódabikarbónát. Ezután öntsünk rá forró vizet és hagyjuk benne állni az ékszert. A víz hamarosan zavarossá válik, az ezüst viszont megtisztul. Tiszta vízzel öblítsük le, majd puha ruhával töröljük át. Ha első alkalommal nem tisztult meg eléggé, ez a folyamat megismételhető.

Ha nem vagyunk elégedettek a végeredménnyel, vagy nem szeretnénk bíbelődni a tisztogatással, akkor vigyük el az ezüst ékszert ékszerészhez, aki szakszerűen átpolírozza.